VÁRNAI ZSENI ~ FIAM

Édesen alszol dajkáló ölemben,

harmatos arcú, drága magzatom,

körülragyog a napnak glóriája

s lágy pihegésed lesem, hallgatom.

Elnézlek hosszan, könnybeborult szemmel

és, ahogy nézlek, megnő a szívem,

érzem, a karom végtelenre tárul

s egész világ a keblemen pihen.

Egész világot táplál az én vérem,

ha kicsiny ajkad mellemre tapad,

lelkemmel egy világot csókolok,

ha téged, fiam, megcsókoltalak.

Hogyha enyhítem a te szenvedésed,

ha könnyeidet fölszáríthatom,

minden szenvedők bánatát enyhítem,

minden szenvedők sebeit gondozom.

Mi bennem örök, az mind benned lángol,

nem élek másként csak teáltalad,

ó, mindent odaadtam a világnak,

amikor, fiam, téged adtalak!

Olyan vagyok e boldog anyasággal,

mint föld, mikor virágok nyílnak rajta,

mikor szívének illatát és mézét

s gyümölcseit az embereknek adja.

Forrás ~ Internet